metropol.hu 2007. 12. 12.

Az eredeti cikk

Promami, avagy a női önmegismerés

Nagyanyáink, anyáink nőisége – akaratlanul is - erős mintául szolgál életünkben, ám az idők változnak: új kor, új elvárások. Mit kövessünk? Előfordulhat, hogy az én-keresésben egyszer csak valahol megrekedünk, és nem tudjuk a megoldást. Ebben segíthet a ProMami program, amely az első olyan csoportos fórum, ahol lehetőséget kaphatunk arra, hogy végre beszélhessünk ezekről a kérdésekről. Zentai Flórával és Sayti Andreával, a program szervezőivel beszélgettünk.

Flóra, te mentálhigiéné szakra jártál. Neked hogyan jött a program ötelete?

ZF: Nálam az egész talán ott kezdődött, hogy a főiskolán csinálnom kellett egy projektet, amelyet - az akkori legnagyobb problémámról - az anyaságról készítettem. Rengeteg félelem volt bennem ezzel kapcsolatban, amihez még az is hozzáadódott, hogy nemrég elvesztettem Édesanyámat. Úgy éreztem, nincs kivel beszélgetnem erről, hogy nincs, aki megért, hogy egyszerűen nincs mód ezen félelmek feloldására... Emlékszem, az Anyukámmal való egyik utolsó beszélgetésemben körömszakadtáig ragaszkodtam ahhoz, hogy epidurállal szüljek, erre ő kikerekedett szemekkel nézett rám, és azt mondta, hogy „de hát, Flóra, ezzel pont segíteni nem fogsz a gyerekednek, hiszen nagyon fontos, hogy fájjon, mert akkor tudsz vele együttdolgozni.” Elemi erővel mondta az igazságot, és ezzel hatni tudott rám.  Már nem félek a fájdalomtól. Ez adta kvázi az ihletet a ProMami programhoz: kellenek az ilyen beszélgetések.

De itt nemcsak az anyaságról van szó. Több ennél.

ZF: Igen, a nőiesség kérdése, a külső, az önmagam elfogadása is ide tartozik. A legfontosabb mindezeknél talán az, hogy kérdések fogalmazódjanak meg bennünk, hogy foglalkozzunk önmagunkkal és az érzéseinkkel, hiszen csak így tudjuk megtalálni a válaszokat. A saját válaszainkat. Ehhez sok erő és akarat kell, de ha ez megvan, jó úton vagyunk. Fontos az is, hogy tudjuk, nemcsak a mostani problémáinkból kell kiindulnunk. A pszichológia alapelveinek megfelelően: elölről kell kezdenünk. Egészen a születésünkig kell visszamennünk, az origóba, mert ez az, ami determinál: nem akart gyerek voltam?, fiút akartak és nem lányt? Ezek, bár lehet, nem gondolnánk, súlyosan befolyásolnak minket. Életünk újraértelmezése során tudjuk megtalálni azt a pontot, ahol elakadtunk, és ha ráleltünk, fel tudjuk oldani, csak azután tudunk továbblépni.

Míg Flóra legfőképp a pszichológia, a mentálhigiéné oldaláról fogta meg a témát, addig Andi sokkal inkább a jóga felől közelített felé.

Sayti Andrea: Tizennégy évesen kezdtem tudatosan foglalkozni az emberi lélek rejtelmeivel aztán idővel, szépen lassan rakódtak egymásra bennem az újonnan felmerülő kérdések. Később azután próbálkoztam pszicho-drámával, autogén tréninggel, amelyek során folyamatosan az jött elő, hogy van egy csomó olyan dolog, amin lehet változtatni, csak mindig vissza kell menni a történésekben, és meg kell keresni, elő kell hozni magunkban a probléma gyökerét ahhoz, hogy a változás megtörténhessen. De a keresésnek ezzel persze nincs vége. Sokszor azt gondolja az ember, kész, ezzel meg is oldottam. De nem! Mindig újabb és újabb kérdések merülnek fel bennünk magunkkal kapcsolatban. Ha viszont megfogtuk a dolgok elejét, akkor már egy magasabb szinten tudunk foglalkozni mindezzel. Az alapok rendeződnek, és így könnyebbé válik a továbblépés önmagunk felé.

Te is hasonló programot terveztél, mint Flóra. Miben volt más a te ötleted?

SA: Egy terapeuta bátorítására fogalmazódott meg bennem az ötlet: kellene egy olyan párokat érintő program, akiknek valamilyen lelki okokból nem lehetett eddig kisbabájuk. A „segítést” egy relaxációs, mozgásos formában képzeltem el. A relaxáció ugyanis sok mindent, akár nagy belső viharokat is, elő tud hozni, amelyek aztán merőben megkönnyítik az előrehaladást. Sokszor gyorsabb problémamegoldást eredményez, mint bármi más. Ez lett volna a Probaby.

Bár technikailag eltérő módon, de mégis, egymástól függetlenül, a fő vonalakban ugyanarra jutottatok. Hogyan találkozott a két elképzelés?

SA: Amikor Flóra elém állt az ötletével, én csak mosolyogtam, és arra az általam már egy jó ideje félretett paksamétára gondoltam, aminek anno a Probaby nevet adtam… A program a fiókomban pihent, mert akadt még egy pár kérdés, amire addig nem kaptam választ. Vártam hát, és tessék, egyszer csak ül valaki velem szemben, mondja az ötleteit, és azt veszem észre, hogy ez az, megvan! Ez hiányzott az enyémből: ki kell szélesíteni a programot. A két program összegyúrásával például bővült a célcsoport, hiszen a mamiságban már nem csak a babavárás van, hanem minden, ami a női szerepekkel kapcsolatos.

Mennyire volt nehéz a két program összehangolása?

ZF: Mivel a főiskolán nekem már fel kellett vázolnom a program fő irányvonalait, vagyis az alapelképzelésem már megvolt, Andival erre kezdtünk építkezni. Az a jó, hogy mindketten más módon gondolkodunk, és így ki tudjuk egészíteni egymást.

SA: Tulajdonképpen, nem tudtuk hol kezdődik az egyikünk, és hol a másikunk. Ötleteink és gondolataink egymást építették.

A nők nőiességgel, párkapcsolattal és az anyává válással kapcsolatos mélyen gyökerező problémái, félelmei és kételyei hívták tehát életre a ProMami projektet.

ZF: Igen, az egyik legfontosabb női szerepről, és az erre való felkészülésről fontos nyíltan és fesztelenül beszélgetni, ez ugyanis segíthet abban, hogy feloldódjon az anyasággal kapcsolatos szorongás, és a nő boldogan készüljön minderre.

A relaxációt, a légző gyakorlatokat, a jógát, és a pszichológiát alapul vevő tízalkalmas program 2006 májusában indult útjára.  Kezdetben még heti egyszer, három órát vett igénybe egy adott foglalkozás. Mik voltak az első tapasztalatok?

ZF: Mivel úgy láttuk, az addigi heti egyalkalmas megoldás túlzottan elhúzódott, szétaprózódott, tömörítettünk a programon, és így, a második ProMami már hétvégi változat lett. Szinte rögtön, már az első napon látszott az eredmény: sokkal mélyebbre jutottunk, erőteljesebb lett a hatás. Jóformán napról napra látszott a fejlődés.

Ha jól tudom, az első alkalommal még a ti ismeretségi körötökből érkeztek az érdeklődők. Hogyan alakult az első csoport?

ZF: Az első ProMamiban, nyolc nőből négy szeretett volna babát, a többiek pedig főleg párkapcsolati problémákkal érkeztek: a nőiességgel kapcsolatban különböző szinteken akadtak el. Ezek az elakadások a program során nagyon látványosan megmutatkoztak: kit, melyik kérdés érint meg, hol válnak zaklatottá. Ilyenkor nekünk, vezetőknek, tudnunk kell, kire kell az adott kérdésnél jobban odafigyelni. Ha esetleg úgy látjuk, nem tudunk megfelelően segíteni valakin, más szakemberhez irányítjuk.

A csoportos foglalkozás, megnyílni mások előtt, sokaknak okozhat nehézséget…

ZF: Első alkalommal lehet, hogy nem könnyű, de aztán jön egy érzés, hogy „Jaj, de jó, hogy nem vagyok egyedül ezzel a dologgal!” – legtöbbször ez ad megerősítést a résztvevőknek. Aki pedig már túl van bizonyos kérdéseken, hallgatóként, támasza lehet társainak, akár egy simogatással is, ezzel érzékeltetve: tudom, hogy mit érzel.

Azt mondhatjuk, az első ProMami száz százalékos sikert ért el.

ZF: Igen, a négy nőből egy, lombikbébi programmal (elsőre), hárman pedig természetes úton estek teherbe. Az egyik már az első interjút követően, a másik négyévnyi próbálkozás után, a harmadik meg egy vetélést követően szült ikreket.

A második programnál már, az előző sikeréből fakadóan, szájhagyomány útján terjedt a hír, ide érdemes eljönni. Hogyan változott a csoport összetétele?

ZF: Homogénebb lett. Ott már a párkapcsolat lett a fő probléma. Minden csoport más és más. Mindig nagyon izgalmas. Soha nem lehet tudni, milyen társaság jön össze.

A programok összetételében mutatkozó különbségek ellenére, a résztvevőkben mégis van valami közös.

ZF: A változtatás szükségességének felismerése, a keresés egy közös pont. Talán három olyan témakör volt, ami szinte mindenkinek nehézséget okozott. Ilyen volt a születés, a család és a félelmek.

Az áhított változást legtöbben elérték, vagy legalábbis (már) annak útjára léptek.

SA: Igen, jó látni, amikor a résztvevő nők a program végére megszépülnek. Finomodnak, ellágyulnak az addig gondokkal terhelt vonásaik.

ZF: Ekkora már egy tudatosabb önképpel rendelkeznek. Egyre jobban kialakul az a képességük, hogy figyelni tudjanak az érzéseikre, ami nagyon fontos, hiszen: egy bölcs nő az érzései mentén haladva valószínűleg már jobban tudja kezelni az életében felmerülő problémákat. Ezen túl fontos még az is, hogy tudjuk: senki sem tökéletes! Vagyis tudatosítanunk kell: nem egy szuper, kifogástalan nővé, emberré kell válnunk. Olyan ugyanis nincs. Vállalnunk kell a hibáinkat, azt, ha valamit éppen rosszul csinálunk. Ha ez megvan, és elfogadjuk, hogy most itt tartunk, akkor tudunk elindulni a saját utunkon…

Igaz az, hogy a ProMamiban résztvevők sokszor találkoznak a program végeztével is?

SA: Igen, igaz. Nem ritka, hogy a foglalkozások során mély barátságok köttetnek.

A programok során szerzett tapasztalatok milyen kérdéseket, változtatási-, újítási igényeket eredményeztek bennetek?

SA: A visszajelzések azt mutatták, hogy amikor a párkapcsolati problémákkal küzdő nők hazavitték újonnan felmerülő gondolataikat, és azokat megosztották párjaikkal, ők is nyitottabbá váltak. Olyanokról kezdtek el beszélgetni, amiről addig még soha. Innen jött az ötlet, lehetne csinálni egy csoportot férfiaknak is.

ZF: Mivel sokan úgy érezték a résztvevők közül, maradt még bennük kérdés, amit inkább négyszemközt szeretnének feltenni nekünk, van szó egyéni terápiákról, de újításként: iskolai kereteken belül tiniknek is tervezünk foglalkozásokat. Sőt, úgy gondoljuk, a már középkorú, gyermekeit éppen kireppentető nőket is érdemes lenne megszólítanunk. Mindemellett szeretnénk együttműködni a hazai meddőségi klinikák bármelyikével, mert úgy látjuk, nagyon jól segítenénk, kiegészítenénk egymást. Egymás keze alá dolgozva, talán még hatásosabb eredményeket lehetne elérni!

Tervek mindig vannak - mondhatnánk, de ti tényleg komolyan gondoljátok: márciusban el is mentetek a Szabadalmi Hivatalba.

ZF: Hát, igen, szimbolikus… Nőnap alkalmából szabadalmaztattuk a ProMamit!

Metro / Zentai Lili


« vissza