Végzettek beszámolói

A ProMami® után egy héttel - 2007. április 22-én

„Különleges boldogságszerű érzés maradt bennem, ami megnyugtat és erőt ad. Iszonyú nehéz volt a ProMami® és igazság szerint, ha tudom, hogy ennyire nehéz lesz, lehet, hogy nem kezdek bele, viszont az is igaz, hogy ha tudom, hogy a nehézség után ilyen sok újdonságot tapasztalok önmagamban és ezért magam körül, talán mégis vállalkoznék rá. Nem tudom…

Azt viszont biztosan tudom, hogy a szakadék mélyén, amelybe végül is múlt vasárnap belevetettem magam, víz van és szerencsére tudok úszni. Nem túl jól, emiatt időnként meg is kell állnom pihenni, de úszom és ez a lényeg. Nem megállni, nem időzni hosszasan, mert akkor elgémberednek a tagjaim, vacogni kezdek, megfázom és már nem tudok a korábbi ütemben sem tovább haladni…

Érzem, hogy jó vagyok, hogy számtalan dolog van, amiért büszke lehetek magamra és amiért szerethető vagyok. Az erőmre, a kitartásomra, a szívósságomra, a szorgalmamra, a nyitottságomra, a finom sütijeimre, a humoromra, a formás (több ezer kilométert futott) lábaimra, a szemem szépségére, a rendszeretetemre és büszke vagyok az Édesanyámra, akit nem soká eleresztek, hogy végre mindketten békére leljünk és végre a saját utamat járhassam.”

Amióta mindezt írtam, eltelt több mint egy év. Eddigi életem talán legboldogabb éve. Mindez egy olyan férfi oldalán, aki pár hete, talán van már egy hónapja is váratlanul azzal a mondattal ébresztett: „Olyan nagyon szeretlek”. Beleborzongtam akkor és azóta is, amikor csak eszembe jut…

« vissza